Ballagás (videó)

 

Vidám ballagás

 

Gyermeknapi programok

 

 

 

 

 

 

 

Kerper Dávid, iskolánk 8. osztályos tanulója országos 4. helyezést ért el a 3 fordulós „Itthon, otthon vagy!” Országos honismereti és földrajzversenyen.

Az első két forduló összesített eredménye alapján 13 tanulót hívtak be a döntőbe, mely 2019. május 25-én a tatabányai Edutus Egyetemen került megrendezésre. A döntőn először egy feladatlapot kellett a versenyzőknek megoldaniuk, majd a szóbeli forduló következett.

A diákoknak a dél-alföldi régió természeti és kulturális látnivalóiból, nevezetességeiből kellett egy 3 napos osztálykirándulást összeállítaniuk és egy negyed órás prezentáción keresztül bemutatniuk, majd ezt követően a zsűri kérdéseire válaszolniuk.

Dávid – kiválóan szerepelt – és a 3 forduló összesített eredménye alapján az előkelő 4. helyen végzett.

Neki, és felkészítő tanárának, Bertalanitsné Tar Katalinnak szívből gratulálunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 6. osztály idén a magyar nyelvre lefordított híres Janus Pannonius verset, a Pannonia dicséretét latinul is megtanulta mindannyiunk örömére. Reméljük ez követendő példa lesz a jövő 6. osztályosai számára is.

Komárom város pedagógiai díja

Egyed Gábor, intézményünk magyartanára nyerte Komárom Város Pedagógiai Díját. A díjat áldozatkész, kiváló pedagógiai munkájával és emberi hozzáállásával érdemelte ki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Diego szőnyeg

A komáromi Diego áruház egy szép szőnyeget ajándékozott óvodásainknak.

 

Óvodás ballagás 2019.05.30.

Az idei járási jótékonysági bál bevételét intézményünk óvodája nyerte. Az átadó ünnepségen dr. Molnár Attila polgármester megduplázta a bálon összegyűlt támogatási összeget, így 3,2 millió forint adományt kapott óvodánk.

[ngg src=”galleries” display=”basic_thumbnail”] 

Mesemondó verseny

A csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola Mesevár elnevezésű mesemondó versenyen Csőke Viktória Boglárka  2. osztályos tanulónk I. helyezést ért el. Felkészítő tanára Hegedüs Béláné. Gratulálunk!

 

Iskolánk költészetnapi rajzpályázatának nyertesei.
Gratulálunk!
(A képről hiányoznak: Turbacs Nelli, Csőke Viktória Boglárka 2. osztályos tanulók.)


Bábelőadás

 

 

Fenntarthatósági témahét

Intézményünk bekapcsolódott fenntarthatósági témahét (2019. március 18-22) programjaiba: tanítási órák, szemét szedés.
A választott témák a következők voltak: „Zsákba hozzák a meleget”, „Nézz szembe a szemeteddel”, „Egy csepp vízből”, „Élj egészségesen”, „Fenntartható közlekedés”.

 

 

 

 

 

 

Iskolánkban 2019. március 20-án a 3. , egyben utolsó iskolanyitogató foglalkozásunkat is megtartottuk. Kicsik és nagyok nagyon jól érezték magukat a török császár udvarában (tornaterem) tartott mozgásos foglalkozáson és a könyvtári kézműveskedésen. A szülők rövid tájékoztatót hallgathattak az intézményről.
A jelentkezési lapok leadásának határideje: 2019. március 22. (péntek) 16:00.
A jelentkezési lapok letölthetők az iskola honlapjáról (szirka.hu).
Az iskolai beíratás időpontja: 2019. április 11. 8:00-18:00 és április 12. 8:00-18:00
Az óvodai beíratás időpontja: 2019. április 29. 8:00-18:00
és 2019. április 30. 8:00-18:00.

 

 

 

 

 

1848-49 kiállítás

 

Március 15.

2019. március 14-én reggel az Egyed Gábor magyartanár vezette irodalmi színpad színvonalas műsorával emlékeztünk meg az 1848/49-es szabadságharcról.

 

Nyílt óra

Leendő elsős tanulóink nyílt órákon vehettek részt iskolánkban 2019. március 12-én. A Lego-matek órát az 1. a osztályban Bácsi Andrásné (Emőke néni), a környezetismeret órát a 3. osztályban Dákai Zoltánné (Andi néni) tartotta. A tanítási órák után együtt tízóraiztak a gyermekek.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket az iskolanyitogató utolsó foglalkozására is 2019. március 20-án 16.30 órakor.

 

 

 

 

 

 

Jótékonysági bál

Jótékonysági gála (képek)   

Nyílt nap
Farsang

Karácsonyi készülődés
3. gyertya meggyújtása
Palyorientációs nap
2. gyertya meggyújtása
Mikulás az óvodában
Mikulás az  iskolában
Szegedi látványszínház
Mozdulj, Komárom!
1. gyertya meggyújtása
Jutalmazás
Látogatás az épülő komáromi hídnál
Szent Imre nap
Oktober 23
1 millió gyermek imádkozza a rózsafüzért
Oktober 5
Szőlőszüret
Évnyitó